A nyak és a dekoltázs ápolása

A nyak és a dekoltázs azon testrészeink közé tartoznak, amik ugyancsak kilátszanak a ruhákból és éppen annyira szembetűnőek, mint az arc bőre. Mindezek ellenére kevesebb figyelmet szentelünk az ápolására. Míg a szemráncainkkal és arcunkon megjelenő ráncocskákkal naponta törődünk és szeretünk mindenféle kencét megvásárolni ez ügyben, addig az nyak-, dekoltázs és a mellápolást hajlamosak vagyunk hanyagolni.
Megfelelő anti-aging terápiával nagy változás érhető el ezeken a területeken is.

Ami árt a nyak és dekoltázs bőrének

  • fényártalom, melyet a túlzott napozás és szolárium okoz. Napsütéses időszakban reggelenként a fényvédő krémet ne csak az arcunkra, hanem az nyak- és dekoltázs területére is kenjük fel. Ezzel nem csak a bőrfelület idő előtti öregedését, ráncosodását és száradását előzzük meg, de a bőrgyógyászati ártalmakat is pl. pigmentfoltok és különböző növedékek kialakulása.
  • változókor, melyben az ösztrogén termelődésének csökkenése okozza bőr állagának romlását. A bőr minőségének megváltozását a kollagénrostok elhasználódása, a vízmegtartó képességének leépülése, a faggyútermelődés csökkenése és időskori növedékek nagyszámú megjelenése okozza.
  • nem megfelelő táplálkozás és életmód: a magas szénhidrát tartalmú és alacsony rosttartalmú élelmiszerek, a kevés és nem megfelelő minőségű folyadék fogyasztása valamint a dohányzás, alkoholfogyasztás
  • a rossz tartás, alvási szokások
  • parfümhasználat, mert az illatanyagok nagy része fényérzékenyítő és bőrirritáló, ezért azok rendszeres használata hosszútávon árthat a bőrnek (kiütések, pigmentfoltok, hajszálértágulat)

A nyak- és dekoltázs professzionális kezelése

  1. - megfelelő peelingezési módszer,
    Az érzékeny és elvékonyodott területet csak kíméletesen kezelhetjük, ilyen lehet az enzimes hámlasztás, a glycol savas kezelés vagy a béta-hydroxi savas hámlasztás – ÚJ ORVOSKOZMETIKAI MÓDSZER!
  2. - masszázs és pakolások
    A rendszeres kozmetikai kezelés velejárója kell, hogy legyen a nyak- és dekoltázs masszírozása is, de a mellek ápolásával összevonva önálló kezelésként is igénybe vehető. A kezelés célja a bőr rugalmasságának feszességének megőrzése valamint a vérellátottság növelése és az izomtónus normalizálása
  3. - mezoterápiás hatóanyag-bevitel, dermaroller kezelés
    A legtökéletesebb megoldás, ami ma a kozmetikában létezik! A megfelelő vitamin készítményekkel (ACE vitamin) növelhetjük a bőr anti-oxidáns tartalmát, a Hyaluronsavval fokozhatjuk a vízmegkötőképességet illetve hidratáltságot és a megfelelő feszesítőkkel, peptidekkel elérhetjük a bőr megfelelő tömörségét és feszességét.
    Lézeres mezoterápia alkalmazása során a lézeres besugárzás tovább fokozza a természetes kollagén képződést is.

Jelentkezés a kezelésre

Előző cikk:

Következő cikk: